Sántha Károly: LESZ MÉG EGYSZER ÜNNEP A VILÁGON

„Lesz még egyszer ünnep a világon!”
Zengsz óh költő és visszhangzik szavad.
Lesz virág a fán, gyümölcs az ágon,
S nép, erényben boldog és szabad.
Most nem az, nem! Élvén is halottan,
Bűn fertőjében teng-leng itt a nép.
Az Istentől sújtva elhagyottan,
Mert elhagyta áldó Istenét.

Pattanjon fel sírok lomha zárja,
Ti próféták, ne aludjatok!
Míg hajnal jő a vak éjszakára,
Hadd harsogjon bátor ajkatok.
Száraz csontok szerteszét hevernek,
Álljatok meg e csontok felett,
Ha ti szóltok, mind életre kelnek.
S Lelket lelnek ők halál helyett.

Telve hittel s lélektől felkenve,
Keljetek fel, szent apostolok!
Ha megoldódik buzgalom tűz nyelve,
Millió szív, újra égni fog.
Égni forrón és lángolni hűen,
Uram, a Te szent oltáridért,
És nem csügged el kicsinyhitűen,
Ha kemény harc próbál és kísért.

Jöjj Magad, jöjj, s alkoss új világot,
Óh, te tövis-koronás Király!
Áldott a szív, sírjáiglan áldott.
Hol jó lelked hű szállást talál.
Te mosod meg tiszta hófehérre
Bűn szennyétől a szegény szívet.
Tévelygőnek Te mutatsz az égre,
S meggyógyítod, ki Hozzád siet.

Jöjj, Óh Jézus! Porba hullva kérünk!
Jöjj s gyógyíts, mert a világ beteg;
Hogyha nem Te vagy a mi vezérünk,
Elfogy a hit és a szeretet.
Elfogy minden: áldás, üdv, béke,
Síron innen és túl a síron.
Óh, ihless meg, szent idők emléke
S ülj pünkösdöt, óh, hívő Sion.

Reviczky Gyula: Pünkösd

Piros pünkösd öltözik sugárba,
Mosolyogva száll le a világra.
Nyomában kél édes rózsa-illat,
Fényözön hull, a szivek megnyilnak.

Hogy először tünt fel a világnak:
Tüzes nyelvek alakjába' támadt.
Megoldotta apostolok nyelvét,
Hirdeté a győzedelmes eszmét.

Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed'
Ma is minden bánkodó szivének,
Hogy ki tévelyg kétségbe', homályba':
Világitó sugaradat áldja.

Habozóknak oldjad meg a nyelvét,
Világositsd hittel föl az elmét.
Hogy az eszme szívből szívbe szálljon,
Diadallal az egész világon!

Piros pünkösd, szállj le a világra,
Tanits meg uj nyelvre, uj imára.
Oszlasd széjjel mindenütt az éjet,
Szeretetnek sugara, Szentlélek!

Nagy Miklós: Bölcsőben

 Mikor bölcsőben gőgicséltem
 Anyám nézett fel Hozzád
 Mutogatott, ajánlgatott
 Ezért vagyok, ami vagyok

 Mutogatott esedezve engem
 Anyásan az égi Anyának
 Dicsekedett, esedezett,
 Azért áldom azt a kitárt kezet.

 Vitt szekéren a tanyából
 Pólyásan a hideg őszben
 És ott az oltárod előtt
 Kért kegyelmet s életerőt.

Nincs címe a bejegyzésnek

MI ATYÁNK! – Előtted mi mindnyájan, kik a földön lakunk, testvérek vagyunk, mert kezed és Lelked alkotása minden ember, azok is, akik előttünk éltek és utánunk jönnek, s városainkban és falvainkban talán még ugyanabból a vízből isznak, ha a forrásokat meg nem mérgezzük, s nem temetjük be azokat féktelen pazarlással és gátlástalan rablással. Azoknak Atyja, akiket mi nevelünk föl, vagy mások, más értékrend szerint, azoké, akik előttünk 1000 évvel jövőt álmodtak e tájon a kereszt jelében, s fognak még álmodni a történelmi idő végezetéig – érettük és mindnyájunkért, kik alkotásaid vagyunk, s egymásnak fele-barátai bölcs rendelésed szerint, s hogy valóban azok is lehessünk, felkiáltunk Hozzád: Mi Atyánk!

AKI A MENNYEKBEN VAGY – És mert földi dolgaink egyre bonyolultabbak, s már a kék ég ragyogása sem ugyanaz felettünk, és mert leszegzett tekintettel örök, bölcs célnak meg nem felelhetünk, és mivel belénk oltottad a csak Nálad csillapuló istenszomjat, meg az önmagunk meghaladásának páratlan képességét, és a sajgó honvágyat, mely végtelen otthonod felé űz ősidők óta, hogy Benned találjon enyhületet ajzott szívünk, ezért kitárjuk Feléd egész létünket, s hívunk magunkhoz: Aki a mennyekben vagy.

SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED – Mert olyan helyen élünk, ahol emberek embereket aláznak meg, szégyenkezés nélkül hazug szóval, előítélettel és ítéletekkel dobálják meg a föld porából kezed által felemelt orcád-fényű alkotásaidat, gyermekeket és időseket, életerős férfiakat és élethordozó asszonyokat, és mert annyi szentségtelenség szállja meg naponta lelkünket munkahelyünkön, útközben, iskolákban, otthonainkban, a hitvesi ágyban és a médiában – s az önistenítő gőg annyi torzulása zuhan rá tömegjárványként népünkre, Isten szent nevének káromlását lobbantva fel ajkakon másodpercenként – ezért könyörögve kérünk: szenteld meg nevedet bennünk és közöttünk!

JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD! – Mivel pedig újra éket vert közénk a lelkek alján lopakodó bizalmatlanság, és gyanakvóan, ármánykodó gyanúsításokkal nézünk egymásra – tartunk egymástól, hát betartunk egymásnak, s bizony már alig leljük fel azt a talpalatnyi helyet, ahol testestől, lelkestől nyugalmunk lehet – hogy újra egymásra találjunk, s önmagunkra leljünk, hittel kérünk: jöjjön el a te országod!

LEGYEN MEG A TE AKARATOD! – S mert reánk tör pusztító utálatosságként a szerzés pogány láza, meg a konzumkényszeres vak vásárlási görcs, s a profitéhség delejező hatalma foglyul ejt és megsemmisít sok-sok lelket, és sokan rabszolgáivá válnak a csőlátású vak és értékveszejtő anyagiasságnak, maradék erőnkkel felfohászkodunk: legyen meg a te akaratod! AMINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.

MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA, ÉS BOCSÁSD MEG VÉTKEINKET... ÉS NE VÍGY MINKET KÍSÉRTÉSBE! – Minthogy leginkább csak akkor szólunk Hozzád, ha érdekeink, mindennapi kenyerünk veszélyben forognak, s jövőölő vétkekkel vétkezünk magunk, egymás és ezredéve otthont adó édes hazánk ellen, meg sem gondolva a bűnt, mert sokaknak ez elég: nekem így jó, ahogy van, s nem veszik észre, hogy közben áthidalhatatlan árkot ásnak maguk előtt, melybe maguk esnek bele, hol a túlbecsülés, hol az önbecsmérlés forgószelétől sodorva, s mert csak ritkán tudunk igazán megbocsátani az ellenünk vétkezőknek, és egyre nehezebben cipeljük megbocsátatlan egyéni és közösségi bűneink sokasodó terhét – ezért kiáltunk Hozzád: ne vígy minket kísértésbe!

DE SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL! – S mert rajtunk még az évtizedeken át belénk sulykolt szolgalelkűség terhe, s még mindig nem tanultunk meg nyers bírvágyunkkal és a hatalommal helyesen bánni, szívünk bálványozó tévelygéseit megfékezni, ezért nemzeti és egyéni megújulásunk késlekedése okán igaz önismeretet és nemzeti önvizsgálatot kérve Tőled, fohászkodunk Hozzád, s kérünk, adj jó előmenetelt, igaz ügyünknek győzedelmet, meg azt, hogy utunkon derüljön ránk végre kicsit több öröm, ezért szólunk így Hozzád: szabadíts meg minket a gonosztól!

MERT TIÉD AZ ORSZÁG, A HATALOM ÉS A DICSőSÉG MINDÖRÖKKÉ – És mert hinni akarunk hitünk, munkánk, hétköznapjaink értelmében, a népek és népünk, megszenvedett tulajdonú hazánk országnyi és európai emelkedésében, teljes szívvel, reménységgel valljuk: Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, s nem a pártütőké, idegen érdekek szerencsevadászaié, s nem az egyéni haszonszerzésből országot árulóké – így várjuk és munkáljuk a te országod növekedését közöttünk, s ezért magunkat Neked felajánlva, szeretnénk élni hazánk, házunk, egyházunk közösségében nemzedékről-nemzedékre jó békességben – evégre mondjuk el naponta a szívedben fogant Úri Imát, s mindezt bizalommal Neked, szebb és igazabb földi és magyar jövőt hozó, irgalmas és szerető Atyánknak, a Jézus Krisztus nevében, aki megtanított minket így imádkozni a Lélek által. ÁMEN.

Nincs címe a bejegyzésnek

Uram, mi végre van,

hová vezet a fájdalom?



A kezedbe tett idő

bénító súllyal pereg.



Kérdéseimmel

hozzád kiáltok,

de lesz-e majd válaszom?



Közben a fojtó árnyak

már-már körülzárnak,

mint pusztító hadsereg.







De Te vagy a szabadítás,

aki majd innen felemel.



Örök utamra adj hitet, Uram,

élő reménnyel menni el.



ÁMEN

Nincs címe a bejegyzésnek

Köszönöm Neked, Uram,
az „enyéim”-et.
Akiket vér szerint
kapcsoltál hozzám.

Köszönöm,
hogy ész és értelem felett
köt össze velük
a lelkembe, a lelkünkbe írt szeretet.

Add,
hogy minden emberi kapcsolatomban
mégis
Te légy
a végső bizonyosság!

Ámen