Romjaimból is

újjáépítő

Istenem,

mikor már éppen

elveszíteném

mindenem,



ragyog fel akkor

számomra mégis

új remény,

s menekülök meg

Krisztusom áldó

tenyerén.



ÁMEN

Álom csak
az álom,
vagy igédet
látom
most
beteljesedni?


Szavam
puszta szó csak,
mit kövekre
szórtak?
Ennyi lenne
lenni?


Az álom is
elég,
hogyha
te rendeléd:
ébredést
keresni.
Ámen

Nem keresem,

mert mindig látom,

ott látom

az egész világon,

az égen, a földön,

az apró bogáron,

a nyíló virágon

jelenlétedet.



Ahogy összerendezetten

működik minden csendben,

teremtő terved szerint.



És belesimulok

ebbe a rendbe,

én magam is

elcsendesedve,



hogy életem

imádság legyen,

édes, teremtő

Istenem!



ÁMEN

Csend van,
és belül is
vágyom a csendet.


Árnyak közt
lélekben
keresem a fényt.


Köszönöm,
Istenem,
azt, hogy Tebenned
nyugalmat találok,
békét,
és reményt.
Ámen

Kezem
a kezedbe teszem,
Rád bízom magam,
Istenem.


Lábam
a lábnyomodba lép,
Nem rémít már
a messzeség.


Szívem
szerelmed tölti be,
Üdvösségemnek
Istene!
Ámen

Jöjj, kérlek,

közelebb,

hadd pillantsam meg

az arcod!



Hangodat

hadd halljam

tisztábban

ebben a zajban!



Karodat érezzem,

ahogy átölel,



hogy Tőled,

a közeledből többé

ne veszhessek el!



ÁMEN

Kétségek kergetnek,
fájdalmak feszítenek,
míg végül,
hozzád, Uram,
megint elindulok,
megint megérkezek.


Kifosztott kezem,
szétrabolt szívem,
nyújtom csak
feléd, Uram,
hogy szeress,
hogy szerethesselek.
Ámen

Kezem a kilincsen,
állok a belső szoba ajtajában.
… de be tudok-e menni?


Mert magammal, Uram,
eléd mit vihetek?
Lásd, nincs a kezemben semmi.


Fogd meg hát, kérlek,
üres kezem!
Erődből Te adj most
erőt nekem.


Élni
elég lesz ennyi.
Ámen

Apró kristályok

kapaszkodnak össze

kézzel kitapinthatatlanul,

szemmel láthatatlanul.

És dacol az idővel

a szikla.

Ahogy egyenként senkik

és semmik vagyunk, Uram,

de együtt, Veled,

a megfejthetetlen

tapasztalattá,

a csoda valósággá lesz

bennünk és közöttünk:

megállunk, megmaradunk,

a Te dicsőségedet hirdetve

minden időben.

ÁMEN

Uram, látod,
még ez a pár szavam is
gyenge,
töredékes, hamis.


Vedd hát
a csendem kedvesen:
dicséreteddé hadd legyen
bennem e néma figyelem,
rád,
aki szólsz, és a szavad
visszhangtalanul
nem marad,
mert így válaszol
az életem:
Tudom, hogy te
itt vagy velem!
Ámen

Uram, de sokszor
halott a csend.
A megtört üresség
csendje.


Kérlek, ébressz te
kérdésre bent,
hadd találjalak meg
benne!

Ámen