Veszett világ, letarolt föld,

Hangja mélyből felszakadó sóhaj.

Üres méhe nászért zokog,

Vár még az ég a megváltó csókkal.

 

Nekem sincs már régen semmim,

Csak maroknyi elfeledett álmom.

Rejtett vágyam hűlt zugában

Közelséged lobbanását várom.

 

Jönnöd kell, mert pusztul minden!

Hazugságból kovácsolunk fegyvert;

Gyáva urak, önző szolgák,

Nem ismerünk sem Istent, sem embert.

 

Jönnöd kell, mert szükség van rád!

Démoni káoszban nyakig járunk…

De Te mégsem bíróként jössz;

Visszaadod békességes álmunk.

 

Úgy érkezel, mint a hajnal:

Kibújsz mélykék lepléből az éjnek,

Szelíd csöndben érsz majd földet,

S lépted nyomán születnek a fények.