Láttam a szeretetet. Láttam
Rózsák között járni a nyárban.
Aranygyűrűjére nap nevetett,
S olyan szép volt a szeretet!

Aztán találkoztam a szeretettel
Út közben. Súlyos terhet vett fel:
Mások terhét. Játszó kisgyermekhez hajolt le...
S meglepett, hogy egyre szebb lesz.

Ott is találkoztam vele,
Ahol hullt a fák sárga levele:
Betegségben, ínségben, szenvedésben.
Mindenütt boldog szolgálatra készen.

S láttam fekete, fényevesztett napon.
Hordozta a keresztet.
Mert testvére veszélybe tévedt,
Utánament, nem latolt, kérdett.

És nem maradt ideje semmi
Szennytől, mélytől visszarettenni.
Ment, amerre tövisek téptek.
Soha nem láttam olyan szépnek.