Túrmezei Erzsébet: Adventi himnusz

Jött el Jézus, jöjj sebesen,
Téged áhit az én lelkem,
Téged vár a földnek ágya,
Jött ó napfény, siess már.

Jézus te vagy mennynek éke,
Jöjj el drága földnek fénye,
Fényes lánggal, lobogással,
Jöjj sietve példaadással.

Nálad nélkül nincs nyugalmunk,
Szomorúan vakoskodunk,
sóhajtozunk, várva-várunk,
Jöjj, ó napfény, világunk.

Életünknek te vagy fénye,
Mindeneknek nagy reménye,
Megpihenni, lelkendezni
Veled akar a lelkünk.

Túrmezei Erzsébet: Adventi imádság

Uram Jézus Krisztus, Te azt akarod, hogy várjunk Téged!
Taníts hát meg várni! Taníts meg a Te szent pillanatodra,
a Te idődre várni! Hogy legyen időm Téged hallgatni,
legyen bátorságom Hozzád imádkozni, legyen erőm Neked
engedelmeskedni; hogy rátaláljak az útra, amelyiken
követhetlek Téged!
 
Uram, taníts meg a másik emberre várni! Hogy legyen
időm őt megkeresni, legyen bátorságom megismerni,
legyen erőm rajta segíteni; hogy rátaláljak az útra,
amelyiken találkozhatom vele!
 
Uram, taníts meg szent igédre várni! Hogy legyen időm
átgondolni, legyen bátorságom elmondani, legyen erőm
felelni rá: hogy megtaláljam az utat hirdetésére; hogy
beteljesedhessék rajtam, ha Te úgy akarod!
 
Uram, mutasd meg nekünk, hogyan lehet a kapukat
szélesre tárni ezen a világon! Mutasd meg, hogyan
hirdethetjük, hogy eljöttél és eljövendő vagy. Mutasd
meg, hogyan élhetünk, mint olyanok, akik Hozzád
tartoznak ma és mindörökké! Ámen

Túrmezei Erzsébet: Gyertyák

Kis karácsonyfagyertya. Szép fehér.
Felül törött. Talán semmit se ér.
A belén észrevenni már, hogy égett.
S én mégse dobom el mint semmiséget.
Nézem, elémbe állítom,
majd a kezembe’ forgatom.
A cirádáit, ferdeségét,
törött voltát, sok betegségét
mind tudom már, mind ismerem.
Igénytelen, értéktelen.

Szépsége, ékessége, ára
nincs semmi. Mégse dobom el.
Félreteszem karácsonyfára.
Majd a lángjába néz szemem,
s nem lesz nekem
igénytelen, értéktelen.
Sok betegsége, ferdesége,
törött volta nem semmiség-e,
ha ott lobog az ágon,
s vezérlőm, világom,
útmutató fény Betlehem felé?
Tekintetem sugarát issza,
lelkem száll századokon vissza:
a nagy csodát csodálja újra
és megremeg belé.

Magában semmi. Félredobnám.
De ha zöld fenyőről ragyog rám,
a szívem fölviszi az égig,
az eget meg lehozza hozzám.

Kezembe’ forgatom, nézegetem,
s valami egyre azt súgja nekem,
hogy ez a kis gyertya az életem.
Görbe, törött, beteg.
Valami, amit senki nem keres,
mert észrevenni nem is érdemes.
Végigélni se volna érdemes,
ha nem lenne karácsony…
Ha ki nem gyúlhatna sokadmagával
karácsonyesti csodálatos fákon…
ha Betlehem felé utat mutatva,
nem ragyoghatna, nem világolhatna,
végigélni se volna érdemes.

De van karácsony, s én úgy szeretem
kis gyertyaéletem.
Ameddig karácsonyra vártam,
értelmét, célját soká nem találtam.
Míg egy szép angyalénekes,
halk estén Betlehembe értem,
s fel nem ujjongtam: „Most már értem,
most már tudom, miért is élek
ezen a nagy sötét világon:
hogy világítson kicsi gyertyalángom
előre, Betlehem felé
és megváltatlan, Megváltóra váró,
sok emberszív dobbanjon meg belé.”

Kis karácsonyfagyertya. Szép fehér.
Felül törött. Talán semmit se ér.
De ha zöld fenyőről ragyog rád,
a szíved felviszi az égig,
az eget meg lehozza hozzád.

TÚRMEZEI ERZSÉBET: ŐSZ

Uram, búcsúzik az élet,
mert a gyümölcsök megértek,
meleg nyárnak vége lett.
Elszáll a vándormadár is,
és megborzong a virág is.
Hullanak a levelek
aranyszínű szemfödélnek.
Egyre csendesebb az ének.
De borongós ég alatt
most az őszért áldalak.

Túrmezei Erzsébet: A KÜLÖNÖS RUHA

Szenvedésed Isten-adta ruhád.
Először sehogyan se illik rád.
Úgy találod, hogy nagy neked.
Belenőhetsz, ha békén viseled…

S ha Isten ráteszi áldó kezét,
erőt arra is ád,
hogy úgy viseld végül a szenvedést,
mint drága ünneplőruhát.

Túrmezei Erzsébet: AHOL RÁNK JÉZUS VÁR

Valami mindig vár.
Hol munka, lárma, hajsza,
hol a mindennapok küzdelme, harca,
hol keservek és kísértések,
próbák, bukások, szenvedések,
hol csend, csend, csend…
Kívül?
Vagy bent?
Valami mindig vár.

S Valaki mindig vár.
Mert Jézus mindig, mindenütt ott van.
Ott a zajban, a mindennapokban,
küzdelmekben és feladatokban,
ott szenvedésben és kísértésben,
hogy felemeljen, őrizzen, védjen,
hogy tanácsoljon, segítsen, áldjon,
átvigyen tűzön és akadályon,
új erőt adjon új kegyelemben.

Mindenütt mindig vár,
de százszorosan vár ránk – a csendben!