Reményik Sándor: Szeresd az Istent s tégy, amit akarsz

Fölény - de nem bánt.
Nem héjázik fent.
Derű - de égi.
Józanság - de szent.
Bent a világban,
Mégis kívül rajt:
Hódítni lelket
Jézusnak óhajt.
De tapintattal
Tágasságot ád -
Lélek ne hordjon
Semmilyen igát.
Mikor búcsúzik:
Nincs szemébe könny -

Egyszer mindenki
Úgyis visszajön.
Advent idején
Temetőbe jár -
Sírok közt röpköd
Mint a fénybogár.
Az új halottól
Vídám-kedvesen
Kérdi: hogy aludt
Első éjjelen?
S szól az Élethez:
Engem nem zavarsz - -
Szeresd az Istent,
S tégy, amit akarsz!

Reményik Sándor: Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
 
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
 
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
 

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Reményik Sándor: Békesség Istentől

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, – a szív,

Amíg ver, mindörökre nyugtalan.

De mindörökké nyughatatlanul,

Istentől mégis Békessége van.

Nyugalma nincs, de Békessége van.

Békesség Istentől.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, – vihar,

Örök hullámzás a víz felszíne.

De lent a mélyben háborítlanul

Pihen a tenger s az ember szíve,

Hadd, hullámozzék a víz felszíne.

Békesség Istentől.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, – s ez a

Nyugtalanság, mint a járvány, ragad.

Te sugarazd szét békességedet

És szóval, kézfogással másnak add.

Az Isten Békessége is ragad.

Békesség Istentől.

Reggel mondd, délben mondd, és este mondd

A Feltámadott első, szép szavát.

És ragyogóbbá lesz a reggeled

És csillaghímesebb az éjszakád.

És békességesebb az éjszakád.

Békesség Istentől.

Békesség Istentől: mi így köszönjünk,

Hogy köszöntésünkben lélek legyen -

Vihartépett fák – ágainkon mégis

Vadgalamb búg és Békesség terem.

Békesség: köszöntésünk ez legyen.

Békesség Istentől.

Reményik Sándor: Béke

Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend -
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent -
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép -
S a kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.

Reményik Sándor: AKAROM: FONTOS NE LEGYEK MAGAMNAK

A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon.
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.
Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.

Reményik Sándor: Azt mondják…

Azt mondják, hogy fényt hintek szerteszét

-Én olyan sötétnek tudom magam.-

Azt mondják, köszöntésem: békesség.

-S be nyugtalan vagyok, be nyugtalan!-

Azt mondják, dalom ír és enyhülés,

És több mint szépség: jó cselekedet.

-Bennem dúl a magamra-ismerés,

s meakulpázva verem a mellemet.-

Azt mondja, aki találkozik velem,

Hogy tőlem kapott ajándékot.

-S én tehetetlen, sajgó kínnal érzem,

Hogy mindenkinek adósa vagyok.-

Ó Barátaim, ha egy FÉNYSUGÁR

Lelketekig hullt, át lelkemen:

Nem az enyém az a fény, csak bennem jár,

Istennek köszönjétek, – ne nekem.

Reményik Sándor: VALAKI ÉRTEM IMÁDKOZOTT

Mikor a bűntől meggyötörten
A lelkem terheket hordozott.
Egyszer csak könnyebb lett a lelkem,
Valaki értem imádkozott.

Valaki értem imádkozott,
Talán apám, anyám régen?
Talán más is, aki szeret.
Jó barátom vagy testvérem?

Én nem tudom, de áldom Istent,
Ki nékem megváltást hozott,
És azt, aki értem csak
Egyszer is imádkozott.

Reményik Sándor: NE ÍTÉLJ

Istenem, add, hogy ne ítéljek -
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.