Reményik Sándor: Azt mondják…

Azt mondják, hogy fényt hintek szerteszét

-Én olyan sötétnek tudom magam.-

Azt mondják, köszöntésem: békesség.

-S be nyugtalan vagyok, be nyugtalan!-

Azt mondják, dalom ír és enyhülés,

És több mint szépség: jó cselekedet.

-Bennem dúl a magamra-ismerés,

s meakulpázva verem a mellemet.-

Azt mondja, aki találkozik velem,

Hogy tőlem kapott ajándékot.

-S én tehetetlen, sajgó kínnal érzem,

Hogy mindenkinek adósa vagyok.-

Ó Barátaim, ha egy FÉNYSUGÁR

Lelketekig hullt, át lelkemen:

Nem az enyém az a fény, csak bennem jár,

Istennek köszönjétek, – ne nekem.

Reményik Sándor: VALAKI ÉRTEM IMÁDKOZOTT

Mikor a bűntől meggyötörten
A lelkem terheket hordozott.
Egyszer csak könnyebb lett a lelkem,
Valaki értem imádkozott.

Valaki értem imádkozott,
Talán apám, anyám régen?
Talán más is, aki szeret.
Jó barátom vagy testvérem?

Én nem tudom, de áldom Istent,
Ki nékem megváltást hozott,
És azt, aki értem csak
Egyszer is imádkozott.

Reményik Sándor: NE ÍTÉLJ

Istenem, add, hogy ne ítéljek -
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.