Azért van síró, hogy vigasztald - és éhező, hogy teríts asztalt!
Azért van seb, hogy bekösse kezed - vak, elhagyott azért van, hogy vezesd!
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved, - azért van, hogy megmutasd, mennyi szeretet van benned!
Megmutattad néha legalább? És enyhült, szépült tőled a világ?
Mi vagy? Vigasznak szántak! Menedéknek, oszlopnak, szárnynak!
Siess! Keress! Ki van jelölve a helyed, s csak ott leszel az, minek Isten rendelt!
Másként rideg, céltalan lesz életed! Mag leszel, mely kőre esett!
Gyógyszer, mely kárba veszett! Rúd leszel - de zászlótalan!
Cserép, melyben nincs virág, s nem veszi hasznod sem az ég, sem a világ! Azt a keresztet, ami most annyira nyomja válladat,
mielőtt elküldte volna hozzád az Úr,
mindenható szemével megvizsgálta,
szerető irgalmával átmelegítette,
mindkét kezével méregette,
vajon nem nagyobb-e,
nem nehezebb-e a te számodra,
mint amennyit elbírsz?
Aztán megáldotta,
szent kegyelmével,
irgalmával megillatosította,
reád és bátorságodra tekintett
és így érkezik a mennyből a Kereszt,
mint Isten köszöntése, mint a te
Istened szeretetének irgalmas ajándéka.