A jelen: Perc a múlt s jövő Határán:
Rovásnyi jel életünk vonalán.
A múlt: Tanulság. Elfutó időnket
Hogy pazaroltuk. Áldást mégis osztott
A hozzánk is lehajló kegyelem.

A Jövő? Nyílt tér, nagyszerű kihívás:
– Annyit érsz, amit másokért teszel,
Annyira jutsz, amennyit a hited bír
Szárnyalni, amennyi erőt veszel
A küzdelemhez az örök forrásból. –

Vagy talán… Ahogy a bölcs Prédikátor
Rezignáltan előnkbe adta rég:
Ha számba vesszük gyorsan tűnő létünk,
Jórészt törődés, az öröm kevés,
Olyan semmiség volt, amit tehettünk.

Kezünk nyomát majd őrzik a kövek még
Egy ideig. Talán a szívek is.
Szívünk melegét, kezünk simítását,
Egy jól megformált és igaz szavunk,
S önzetlen tettünk e kalmár világban.

A jövő is múlttá lesz nemsokára,
És újra megmérjük megtett utunk:
Földre hajlik tán éltünk ívelése,
Vagy a jövendő reményére nézve
Híven tesszük, mit ránk bízott Urunk.