Mikor a remény elrejti arcát, elvész a semmiben,
Te megfogod reszkető kezem, s felmelegíted hitem.
Mutatod az utat, ha nem találom helyem
Jóságod betakarja megtört életem,
felövezi a hitnek pajzsával védtelen lelkem.

Csak te érted igazán, mi a fájdalom a szív húrján.
Elbotlani nehéz kőben, s földre zuhanni tompán.
Fekvőhelyemen sírni hangtalan s némán
Kezem imára kulcsolva, fohászkodni,
Segítő kezet Uram, csak te tudsz nyújtani.

Mikor a magánynak sötét utcájába téved szívem,
Te soha el nem múló szereteteddel ölelsz át engem.
Karodban érzem otthonod édes melegét,
Tudván mindig nyithatom ajtód kilincsét,
Mert elküldöd az angyalok szabadító seregét.

Csak te vagy életemnek az egyetlen Igaz Királya,
Hűségednek Szent Igédből épült erős, biztos várfala.
Te vagy nekem kőszikla, az Alfa, Omega.
Nélküled csak sodródás az élet tava,
De Veled viharokban is átevezek a partra.

Mikor vétkezem, véred tisztára mossa ruháimat,
S bűnbánó szívvel ajkamat elhagyja e szó: Bocsánat!
Nemcsak neked, másoknak is tudom mondani,
Szeretettel adni, ha megbántott a szó,
Hadd lássák meg, bennem él a kegyelmes Mindenható!


http://www.refvasvari.hu/versek/2013-11-01/mikor/