BENEDICTUS

Áldott az Úr, atyáink Istene,
mert meglátogatta és megváltotta az ő népét;
Erős szabadítót támasztott minékünk
szolgájának, Dávidnak családjából.
Amint szólott a szentek szájával,
ősidők óta a próféták ajka által,
megszabadít az ellenség kezéből,
mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket;
atyáinkkal irgalmat gyakorol,
hogy szent szövetségére emlékezzék,
az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött,
hogy nekünk váltja be, amit ígért;
hogy félelem nélkül
és megszabadulva az ellenség kezéből,
neki szolgálatot teljesítsünk:
szentségben és igazságban járjunk előtte
napról napra, amíg élünk.

Téged pedig, gyermek,
a fölséges Isten prófétájának fognak mondani,
mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját;
az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét,
hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük
Istenünk irgalmas szívétől,
amellyel meglátogat minket
felkelő Napunk a magasságból,
hogy fényt hozzon azoknak, aki sötétségben
és halálos homályban ülnek,
lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.

Ég-e a gyertyád, mai keresztény?
Te voltál egykor az a nemes fény,
mely a világot bearanyozta,
s az eget hozzánk közelebb hozta.

Újra sötét lett adventi éjünk. -
Elfelejtettük, hogyan is éljünk,
nincs más igaz fény, Jézusra várunk,
Ővele bizton hazatalálunk.

Adventi gyertyák pisla világa
mennyei fényként lobban a mába,
szemünk próféták szemével látja:
sarjadozik már Jessze virága!

Egy szűz virágszál gyümölcsöt érlel.
szép aranyalmát, Karácsony éjjel.
Szép aranyalma, isteni Gyermek -
benne az ég s föld egymásra lelnek.

Gyújtsd meg a gyertyád, mai keresztény!
Légy ma, mint egykor, az a nemes fény,
mely a világot bearanyozza,
s Karácsony titkát közelebb hozza:

Karácsony titkát ránk harmatozza!

Kommentek
  1. Én