Csend van,
és belül is
vágyom a csendet.


Árnyak közt
lélekben
keresem a fényt.


Köszönöm,
Istenem,
azt, hogy Tebenned
nyugalmat találok,
békét,
és reményt.
Ámen

Kezem
a kezedbe teszem,
Rád bízom magam,
Istenem.


Lábam
a lábnyomodba lép,
Nem rémít már
a messzeség.


Szívem
szerelmed tölti be,
Üdvösségemnek
Istene!
Ámen

Jöjj, kérlek,

közelebb,

hadd pillantsam meg

az arcod!



Hangodat

hadd halljam

tisztábban

ebben a zajban!



Karodat érezzem,

ahogy átölel,



hogy Tőled,

a közeledből többé

ne veszhessek el!



ÁMEN

Kétségek kergetnek,
fájdalmak feszítenek,
míg végül,
hozzád, Uram,
megint elindulok,
megint megérkezek.


Kifosztott kezem,
szétrabolt szívem,
nyújtom csak
feléd, Uram,
hogy szeress,
hogy szerethesselek.
Ámen

Kezem a kilincsen,
állok a belső szoba ajtajában.
… de be tudok-e menni?


Mert magammal, Uram,
eléd mit vihetek?
Lásd, nincs a kezemben semmi.


Fogd meg hát, kérlek,
üres kezem!
Erődből Te adj most
erőt nekem.


Élni
elég lesz ennyi.
Ámen

Apró kristályok

kapaszkodnak össze

kézzel kitapinthatatlanul,

szemmel láthatatlanul.

És dacol az idővel

a szikla.

Ahogy egyenként senkik

és semmik vagyunk, Uram,

de együtt, Veled,

a megfejthetetlen

tapasztalattá,

a csoda valósággá lesz

bennünk és közöttünk:

megállunk, megmaradunk,

a Te dicsőségedet hirdetve

minden időben.

ÁMEN

Uram, látod,
még ez a pár szavam is
gyenge,
töredékes, hamis.


Vedd hát
a csendem kedvesen:
dicséreteddé hadd legyen
bennem e néma figyelem,
rád,
aki szólsz, és a szavad
visszhangtalanul
nem marad,
mert így válaszol
az életem:
Tudom, hogy te
itt vagy velem!
Ámen

Uram, de sokszor
halott a csend.
A megtört üresség
csendje.


Kérlek, ébressz te
kérdésre bent,
hadd találjalak meg
benne!

Ámen

Aki a Tiéd,
az nem veszik el.
Útján,
amerre mennie kell,
Te vagy a lámpás,
Te vagy a fény.
Borús éjben is
örök remény.


Aki a Tiéd,
az hazatalál.
Útján haladva
ha meg-meg is áll,
Te vagy ereje,
akarata.


Így jut az ember
hozzád – haza.

Egyszer csak eljön
az a pillanat,
mikor a lelkemben
ébred fel szavad,
s nem értem,
mégis
a szívemmel tudom,
az enyém vagy,
s én a tiéd,
Jézusom.
Ámen

Nem vagyok

magamra hagyott,

egyedül tévelygő

vándor.

Mert, Uram,

te vezetsz

engem az utamon,

járjak is bárhol.

ÁMEN