Ott függ a néma bárány: a vére földre hull,
míg dúl körül az ármány, s a tömeg zúg vadul.

Szent arcát ütleg éri, és hull reá a vád,
s Ő szelíd hangon kéri az ég bocsánatát.

Úgy fáj a szívem, nézve e koronás királyt,
mert rút tövis az éke, s testét kín járja át.

Én térdre hullva kérdem: Ó mért szenvedsz, miért?
Ő választ ád szelíden: Tengernyi bűnödért.

Most hogy rebegjek hálát a megnyílt öt sebért,
hogy adta bűnöm árát elrontott éltemért?

Ím magamról lemondok, Övé egész valóm.
Így leszek véle boldog, hisz Ő az üdvadóm.