EGÉSZEN A TIÉD

Én Uram, én Istenem,
Én Uram, én Istenem,
vedd el tőlem mindenem,
ami gátol Feléd!

Én Uram, én Istenem,
add meg nekem mindenem,
ami segít Feléd!

Én Uram, én Istenem,
fogadd el az életem,
hadd legyek egészen a Tiéd!

Dömötör Tibor: Karácsony

Karácsonykor:
Angyalok szállnak,
Híradást hoznak,
Béke jegyében,
Élet fényében,
Szentség lelkében,
Hívők hitében,
Krisztus képében
Földön jár az Isten.

Karácsonykor:
Harangok zúgnak,
Szent igék szólnak,
Imádság szárnyán,
Szíveknek vágyán,
Zsoltárok hangján,
Szeretet hídján,
Bocsánat útján
Mennyben jár az ember.

SÖTÉTBEN TÜNDÖKLŐ REMÉNYCSILLAGOK

Sötét éj borul rád, s nem látod még a hol(Napot),
De mielőtt feladnád a harcot,
Egy pillanatra emeld fel az arcod,
S nézz fel az égre, s vedd észre,
Hogy ott, hol talán nem is gondolod,
Csak neked ragyognak a reménycsillagok.
Tengernyi apró csoda, amely még rád vár,
S türelemre, kitartásra, bátorságra int,
Még ha minden reménytelennek tűnik is itt.
Gondold csak el, őket csak sötétben láthatod,
S fényük sugara csak akkor ragyoghat lelkedbe,
Ha sötét éj leple borítja azt be.
De ne félj, mert Valakinek gondja van rád,
S minden szomorú, fáradt éj után
Tündöklő, boldog Napot ád.

Túrmezei Erzsébet: Gyertyák

Kis karácsonyfagyertya. Szép fehér.
Felül törött. Talán semmit se ér.
A belén észrevenni már, hogy égett.
S én mégse dobom el mint semmiséget.
Nézem, elémbe állítom,
majd a kezembe’ forgatom.
A cirádáit, ferdeségét,
törött voltát, sok betegségét
mind tudom már, mind ismerem.
Igénytelen, értéktelen.

Szépsége, ékessége, ára
nincs semmi. Mégse dobom el.
Félreteszem karácsonyfára.
Majd a lángjába néz szemem,
s nem lesz nekem
igénytelen, értéktelen.
Sok betegsége, ferdesége,
törött volta nem semmiség-e,
ha ott lobog az ágon,
s vezérlőm, világom,
útmutató fény Betlehem felé?
Tekintetem sugarát issza,
lelkem száll századokon vissza:
a nagy csodát csodálja újra
és megremeg belé.

Magában semmi. Félredobnám.
De ha zöld fenyőről ragyog rám,
a szívem fölviszi az égig,
az eget meg lehozza hozzám.

Kezembe’ forgatom, nézegetem,
s valami egyre azt súgja nekem,
hogy ez a kis gyertya az életem.
Görbe, törött, beteg.
Valami, amit senki nem keres,
mert észrevenni nem is érdemes.
Végigélni se volna érdemes,
ha nem lenne karácsony…
Ha ki nem gyúlhatna sokadmagával
karácsonyesti csodálatos fákon…
ha Betlehem felé utat mutatva,
nem ragyoghatna, nem világolhatna,
végigélni se volna érdemes.

De van karácsony, s én úgy szeretem
kis gyertyaéletem.
Ameddig karácsonyra vártam,
értelmét, célját soká nem találtam.
Míg egy szép angyalénekes,
halk estén Betlehembe értem,
s fel nem ujjongtam: „Most már értem,
most már tudom, miért is élek
ezen a nagy sötét világon:
hogy világítson kicsi gyertyalángom
előre, Betlehem felé
és megváltatlan, Megváltóra váró,
sok emberszív dobbanjon meg belé.”

Kis karácsonyfagyertya. Szép fehér.
Felül törött. Talán semmit se ér.
De ha zöld fenyőről ragyog rád,
a szíved felviszi az égig,
az eget meg lehozza hozzád.

BENEDICTUS

Áldott az Úr, atyáink Istene,
mert meglátogatta és megváltotta az ő népét;
Erős szabadítót támasztott minékünk
szolgájának, Dávidnak családjából.
Amint szólott a szentek szájával,
ősidők óta a próféták ajka által,
megszabadít az ellenség kezéből,
mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket;
atyáinkkal irgalmat gyakorol,
hogy szent szövetségére emlékezzék,
az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött,
hogy nekünk váltja be, amit ígért;
hogy félelem nélkül
és megszabadulva az ellenség kezéből,
neki szolgálatot teljesítsünk:
szentségben és igazságban járjunk előtte
napról napra, amíg élünk.

Téged pedig, gyermek,
a fölséges Isten prófétájának fognak mondani,
mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját;
az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét,
hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük
Istenünk irgalmas szívétől,
amellyel meglátogat minket
felkelő Napunk a magasságból,
hogy fényt hozzon azoknak, aki sötétségben
és halálos homályban ülnek,
lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.

Ég-e a gyertyád, mai keresztény?
Te voltál egykor az a nemes fény,
mely a világot bearanyozta,
s az eget hozzánk közelebb hozta.

Újra sötét lett adventi éjünk. -
Elfelejtettük, hogyan is éljünk,
nincs más igaz fény, Jézusra várunk,
Ővele bizton hazatalálunk.

Adventi gyertyák pisla világa
mennyei fényként lobban a mába,
szemünk próféták szemével látja:
sarjadozik már Jessze virága!

Egy szűz virágszál gyümölcsöt érlel.
szép aranyalmát, Karácsony éjjel.
Szép aranyalma, isteni Gyermek -
benne az ég s föld egymásra lelnek.

Gyújtsd meg a gyertyád, mai keresztény!
Légy ma, mint egykor, az a nemes fény,
mely a világot bearanyozza,
s Karácsony titkát közelebb hozza:

Karácsony titkát ránk harmatozza!

Reményik Sándor: Béke

Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend -
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent -
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép -
S a kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.